Sok kis- és középvállalatnak okoz gondot, hogy a 64 bites boom előtt vásárolta a hardvereszközeit, de mégis szeretne virtualizációba fogni. A 3 GB-os memóriakorlát miatt itt kicsit korlátozottak a lehetőségek, de sokszor ez is elegendő. Ha kicsit számolgatunk 3 Unix/Linux kiszolgálót könnyen elvisz egy kis vas is, mivel az ESX nagyon jól gazdálkodik az erőforrásokkal. Van egy dolog, amire oda kell figyelnünk, ezek pedig a merevlemezek. A virtualizáció egyik legfontosabb eleme a merevlemezek sebessége.

Első körben szükséges néhány virtualizációs fogalmat megértenünk, ha még nem foglalkoztunk hasonlóval. Egyszerűen próbálom elmagyarázni, de akit bővebben érdekel, az alábbi tanulmányt elolvasva kitisztíthat minden homályos foltot. A VMWare-ről pedig a második linken lehet olvasni.
Virtualizáció ajánlás és VMWare
A lényeg: Adott egy keretrendszer, mely képes arra, hogy a hardvereszközöket és erőforrásokat szétossza különböző vendég operációs rendszereknek. Húha, ez most nagyon érthető lett. Nem baj, a poszt végére mindenki virtualizáció geeknek hiszi majd magát.
Szükséges beszereznünk egy 32-bites Hypervisor(ez lesz a hoszt) telepítőkészletet, melyet a VMware oldaláról le tudunk tölteni. Ingyenesen! Kis hazánkban ez nagy szó, most az is beszerzi akinek az életben nem kell majd, de nem baj, mert ingyen van
Ok-ok, elrugaszkodtunk. Letöltés innen.
Indulhat a telepítés. Aki telepített már linuxot, annak könnyű dolga lesz.
A kiszolgáló amit telepítek, egy Dell Optiplex GX280, ami igazából munkaállomás, de a célnak megfelel.
Dell Optiplex GX280 CPU: Pentium 4 3,4 Ghz HT, 4×1 GB DDR2 800 Mhz, 80GB Samsung HDD
Ennél a gépnél és néhány Dellnél hibaüzenetet fogunk kapni a telepítő indulásakor.
‘Unsupported BIOS setting (CPUID is limited). Disable ‘limit CPUID value’ or ‘Support legacy/NT4 OS’ in BIOS
Nyomjuk egy ALT-ot a telepítő betöltő menüjénél és az alábbi paranccsal indítsuk a folyamatot. A vmkernel.gz után adjuk meg a nocheckCPUIDLimit kapcsolót.
Ezt a telepítés után a config fájlban is módosítani kell. A /etc/vmware/esx.conf fájlhoz adjuk hozzá ezt a sort: /vmkernel/checkCPUIDLimit = “FALSE
Ha a partícionálás és a telepítés megvolt, akkor kapunk a képernyőn egy konzolt, melyen elvégezhetjük a legfontosabb beállításokat. Fontos, hogy a root jelszót adjuk meg, mert egyébként jelszó nélkül is be tudunk távolról jelentkezni. A Configure Management Network alatt pedig állítsuk be a hálózatot, IP cím DNS suffix, hostname, stb… Ne feledjük, hogy ez a kiszolgáló hálózati beállítása, amin majd elérjük a management felületet. Ezt hívják management networknek.
Ha ez megvan akkor egy böngésző segítségével érjük el távolról a gépet, a megadott IP címmel.
Ha ezzel megvolnánk akkor kapunk egy felületet, melyen láthatjuk a kiszolgáló főbb adatait. Itt mindenki szépen sorban nézze át az összes menüpontot. A baloldalon találjuk a kiszolgáló listát, ami jelenleg egy darab lesz, az ablak közepén a főbb információkat, az alsó sávon pedig az aktuális futó és/vagy lefutott feladatokat. Itt minden tevékenység meg fog jelenni, amit végzünk.
Aki már használt VMWare Workstationt annak könnyebb dolga lesz, mivel a felület nagyban hasonlít és a műveletek lépései is nagy részben azonosak. Most vándoroljunk a Configuration tabra és nézzük meg itt miket találunk. Ennak felépítése nagyon logikus két részre van bontva, Hardware és Software. Mivel most az alapokat próbálom csak megmutatni ebbe mélyebben nem megyek most bele, de itt böngésszen mindenki kedvére. De ha lehet még ne állítson semmit át, csak a Time Configurationt, mivel a későbbiekben telepített kliensek innen fogják az időt venni. A Networking részbe érdemes kicsit belenéznünk itt fognak megjelenni a hálózati csatolók és itt hozhatunk létre virtuális hálózatokat, VLANokat is.
Virtuális gép telepítése
Végre eljött az a rész amire mindenki várt (remélhetőleg), telepítsük fel az első guest (vendég) gépünket a kiszolgálóra. A telepítőlemezt másoljuk fel a kiszolgálóra, ezt a Summary alatt a Datastore-ra jobb klikkelve a Browse Datastore alatt tehetjük meg. Itt hozzunklétre egy mappát is ide másoljuk fel a lemezképet. Fotnos, hogy ISO formátumban kell feltenni, ezért a Microsoftos IMG fájlokat előtt át kell konvertálnunk. Sajnos az MS rászokott mostanában erre a lemezképre, aminek én egyáltalán nem örülök, de valószínűleg az én kérésemre ezen nem fognak változtatni
Én most egy Ubuntu 11.04-est másolok fel, ez a disztrib úgyis elég népszerű mostanában, persze nem véletlenül. Ha ezzel végeztünk, a kiszolgáló nevén nyomjunk egy jobb klikket és az előugró menübél válasszuk ki a ‘New Virtual Machine’-t.
Egy nagyszerű varázsló fog elindulni ami nagy segítség lesz számunkra. Az első pontnál válasszuk a Typicalt, majd a következő pontnál nevezzük el a virtuális gépet. Ez a név csak az azonosításnál lesz használva, nem függ össze a telepített gépnévvel. Persze ha megoldható legyen azonos, de itt én a végére szoktam írni, hogy mire használom a kiszolgálót (Például: Ubuntu01_mailserver). Válasszuk ki a datastoret ahova telepítjük, majd a következő lépésben adjuk meg milyen operációs rendszert kívánunk telepíteni. A CPUs alatt megadhatjuk, hogy a guest hány processzort használhat a meglévőknél. Ne feledjük, hogy egy két magos processzor 2 különálló hardverként jelenik majd meg. A memória beállításoknál javaslatokat is kapunk, de én mindig azt javaslom, hogy az ajánlottnál mindig kicsit többet. Az sem baj, ha majd elhasználjuk az összes RAM-ot ami a gépben van, a kiszolgáló az igényekhez mérten fogja beosztani.
A hálózati csatolónál(több is megadható) adjuk meg, melyik hálózati adaptert használja majd a gép és milyen típusú legyen. Most csak fogadjuk el amit ő javasol. Itt már jól láthatjuk, , hogy két csatoló esetén akár két külön hálózatra is telepíthetünk gépeket. Ez olyan helyen lehet fontos, ahol egy kiszolgáló van de két különálló cégben dolgoznak az emberek. Így telepítünk egy-egy gépet cégenként, azon elszeparálva működnek, az adminisztrációt azonban egy közös helyen végezhetjük.
A merevlemez méretét jól válasszuk meg, mert a későbbiekben ennek módosítása okozhat egy kis fejtörést, persze a későbbi módosítás sem lehetetlen.
Pipáljuk be az utolsó lapon az ‘Edit the virtual machine settings before submitting’ pontot, hogy még finomítani tudjuk a konfigurációt. Egy új ablakot kapunk amin még több beállítási lehetőségünk lesz. Menjünk a New CD/DVD pontra és azon belül a ‘Datastore ISO file’-nál tallózzunk ki a korábban felmásolt telepítő képfájlt. Majd nyomjunk rá a Finish-re.
A guestre jobb klikkel találunk egy Open Console parancsot. Ezt megnyitva egy “virtuális monitort” kapunk a géphez, mely használatával tudjuk indítani, megállítani és kikapcsolni a klienset. A gépet elindítva, majd az ablakba kattintva minden tevékenységünk ebben az ablakban fog végrehajtódni. Az aktív ablakból kilépni a Ctrl + Alt billentyűket lenyomva léphetünk ki. A Ctrl+Alt+Del funkciót pedig a Ctrl+Alt+Instert billentyűkombinációval adhatjuk ki. A boot menüt pedig az ESC lenyomásával kapjuk meg. Itt válasszuk ki a Boot CD funkciót. Most elkezdődhet a kliens telepítése, mely semmiben sem tér el a szokványos fizikai gépre történő telepítéstől. Ezen oknál fogva ezen nem is megyek most végig.
Ha a telepítés lefutott, akkor egy teljesértékű operációs rendszert kapunk, melyet grafikus felületen könnyen elérhetünk. Van néhány funkció, ami eltérés egy hagyományos fizikai gép működésétől. Többek között Suspend módba helyezhetünk egy gépet, mely úgymond “pillanat állj” és bármikor ugyan arról a pontról folytatni tudjuk. Az egyik leghasznosabb a Snapshot funkció, ezzel az aktuális állapotról készíthetünk egy mentést, ami bármikor visszaállítható. Ne feledjük, hogy visszaállítás esetén az aktuális változat elvész.
További kiszolgálókat hasonló módon tudunk telepíteni. Remélem tudtam segíteni azoknak, akik eddig nem tudták miről is szól a virtualizáció. Későbbi posztokban pedig belemegyek mélyebben is a témába. Akinek segítségre van szüksége, komment formájában jelezheti. Akinek pedig teljes kiszolgáló telepítésre és adminisztrálásra van szüksége a kapcsolat menüben megtalálja az elérhetőségeimet, személyre szabott ajánlatot tudok adni.








